A látóhatárból hatalmas falként kiemelkedő, méreteiben is lenyűgöző, havas gerincű hegység éteri látványa felejthetetlen és vonzó a mindenkori utazó számára. "A csúcsok néha egész közel jöttek, különösen reggel. s ilyenkor mintha cukorból lettek volna: máskor fenyegetőek, sötétlilák voltak, estefelé, s szinte ráestek a házakra, behulltak az ablakon, beárnyékolták a könyveket... a poron át láthatókká lettek a gyémánt csúcsok, s ez a látvány mintha megtisztította volna a levegőt... Máskor eltűntek a csúcsok, mintha a föld nyelte volna el őket, de szellemük ott kísértett a levegőnek valami gyémántos hidegségében" - írja egyik regényében, a Fogarasi-havasokról, a századelőn Fogarason élő írónk Babits Mihály. A város fölött fel-feltűnő hegyek, amelyek meghatározták, az egykori békés kisváros hangulatát, és a „gyémánt havasok, az alkonyi lila árnyak" többször visszatérnek Babits költészetében.