Erdővidéki túrautak

Erdővidéki túrautak

TORTOMA
3213
3 000,00 Ft
ÁFA-val 1-3 munka nap

30 túraút, 31 térkép, közel 200 szines fénykép

Benedek Eleknek tulajdonítják azt a mondást, hogy: Isten minket ide, a tenyerére vett. És ez a tenyér Erdővidék. Valóban mi erdővidékiek is így érezhetjük, érezzük, hogy csodálatos helyen lakunk, páratlan örökség birtokában vagyunk, és ha mi megtartjuk ezt a földet, akkor ez a föld is megtart minket.

Erdővidék három jelentős kinccsel rendelkezik: gazdag épített öröksége van, páratlan természeti környezetben fekszik, és a magyar történelem és kultúra számos nagy személyisége származik innen. Mindhárom olyan értékünk, mely a múltban gyökerezve erőt ad a jelenben és reményt a jövőbe.

2000-ban, a magyar államalapítás millenniumának tiszteletére alapítottam Erdővidéki Lapok címmel egy évnegyedes honismereti folyóiratot, melyben igyekeztünk minél több szakterületről olyan írásokat, tanulmányokat közzétenni, melyek e kistérség értékeit, múltját és jelenét mutatják be az olvasónak. Már kezdetben felkértem Lőrincz Sándor tanárt, Erdővidék egyik legkiválóbb ismerőjét, hogy minden lapszámban járjuk be kistérségünk egy-egy szeletét, ismerjük meg értékeinket. Lőrincz Sándor lapunk leghűségesebb munkatársává szegődött és a megjelent harminckét lapszámban Erdővidéki Portyautak rovatcímmel huszonnyolc erdővidéki túrautat közölt. A lap 2009-es megszünése után, 2010-ben fogalmazódott meg az igény, hogy a megjelent túrautakat hónapról hónapra járják be mindazok, akik a Járjuk be Erdővidéket! című honismereti túrasorozatban részt kívánnak venni. Ugyancsak 2010-ben merült fel az a gondolat is, hogy e túrautakat aktualizálva szerkesszük egy kötetbe és adjuk közre turistakalauzként, hisz utoljára Kisgyörgy Zoltán tollából jelent meg ilyen jellegű könyv vidékünkről Erdővidék címmel negyven évvel ezelőtt, 1973-ban.

Lőrincz Sándor könyve harminc túrautat és egy összefoglalót tartalmaz. A túrautak térképeit Lőrincz Raul szerkesztette. A kötet erénye, hogy a túrautak rendjén nem csak a megszokott értékekre hívja fel a figyelmet a szerző, hanem olyan helyekre is elvezet, melyekről sok esetben a helybelieknek sincs tudomásuk. Lőrincz Sándor a kötetben értéknek tartja a természeti és az történelmi kincseinket egyaránt, de fontosnak tartja az évtizedek alatt az egyszerű falus emberektől vagy a jeles tudósoktól egyaránt hallott és olvasott erdővidéki legendákat, mondákat, az ismertebbeket és a majdnem ismeretleneket egyaránt. Érdemes tehát elindulni Lőrincz Sándor tanár úrral Erdővidéket megismerni, hallgatni az évszázados erdők suhogását, a gazdag élővilág lelket gyönyörködtető hangjait, megkóstolni hűs borvizeinket, áhítattal belépni több száz éves templomainkba, megtanulni szeretni ezt a vidéket a maga egyszerűségével és fenségességével. Mindezen értékekkel feltarisznyálva vágott neki a nagyvilágnak Erdővidék számos nagy egyénisége is az elmúlt századokban, és itthoni tapasztalataikra építve alkottak világraszólót... és vágytak haza mindvégig, vagy többen haza is telepedtek, mikor a sors ezt megengedte számukra.

Bízom benne, hogy fontos ez a könyv az ittlakóknak, az elszármazottaknak és az Erdővidék iránt érdeklődő turistáknak egyaránt. Remélem, hogy e kötet az erdővidékiekben erősíti a szülőföld iránti ragaszkodást, és annak gyarapítása iránti késztetést, az elszármazottak erősödő nosztalgiával járhatják be és ismerhetik meg azt a helyet, ahol bölcsőjüket ringatták, és egyre többször éreznek majd késztetést a hazalátogatásra, adja Isten, hogy minél többen a hazatelepedésre, míg a turisták számára kívánom, hogy ez a kötet sok kellemes emléket kiváltó kirándulás vezérfonala legyen, és mindig visszakívánkozzanak a vendégszerető Erdővidékre.

Demeter László

Kelt Baróton, 2013. augusztus 10-én

Tartalom
Ajánlás
Erdővidék természeti kincsei
Barót-gyűrű túraút
Dungó-Olasztelek túraút
Tortoma-Tirkó túraút
Bükkfej túraút
Várhegy-Lőrinc-patak túraút
Körtúraút a Baconi-medencezugban
Uzonka-Pisztrángos túraút
Piliske-Mitács-Büdösfürdő túraút
Büdösfürdő-Tolvajos-hágó túraút
Langos-Likat túraút
Fenyős-Bodvaj túraút
Gyertyános-Barót köve-Fok-tető túraút
Egrös-Galambos túraút
Kuvaszó-Csudálókő túraút
Baktor orra - Dobó túraút
Szármány-Valáj(Valál) túraút
Vargyas-völgyi túraút
Hagymás-Kustaly túraút
Rikai túraút
Túraút az Olt-szorosban, a folyó jobb partján
Túraút az Olt-szorosban, a folyó bal partján
Turdolya (Durdulya)-Várpatak túraút
Apáca-Ürmös körtúraút
Mirke-Székátalja túraút
Nagybölön- és Kisbölön-patak túraút
Setétpatak-Zalánpatak túraút
Ánás-völgy-Csuklyon-havas túraút
Hatod-Vadas túraút
Vadas-Görgő-Erősd túraút
Málnásfürdő-Szárazajta-Barót túraút

Kiadás Éve
2013
Megjelenési forma / Kötészet
250 oldal
Nyelv
magyar
EAN
9786069308059
No reviews
Termék a kívánságlistádra került
Összehasonlításhoz adva

Új címünk

A TÉRKÉPKIRÁLY ÚJ címen érhető el:

1145 Budapest, Bosnyák utca 28.

(a Nagy Lajos király útja és a Bosnyák utca sarkánál, behajtás a Kövér Lajos utca felől, mert a Bosnyák utca ezen a szakaszon egyirányú).

Telefon: 06-1 221-9707
Mobil: +36-30 921-3663
E-mail: bolt@mapking.hu
Webshop: https://www.mapking.hu/

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Az oldalról történő elnavigálással hozzájárulsz a használatukhoz, vagy kattints az alábbi gombra. adatvédelem