A vár szó hallatán lelki szemeink előtt égbeszökő kőfalak, támpillérek, öregtorony, bástyák, rondella, gyilokjáró, farkasveremmel, felvonóhíddal megerősített kaputorony, sáncok, palánkok és vizesárkok rendszere jelenik meg. Mindezek a középkori várakra érvényesek is.
A vár kifejezés azonban tágabb értelmet takar. Már az újkőkor embere is kereste a védett helyeket. Barlangok, folyók kanyarulatainak magasabb teraszaira építette meg hajlékát, ahol az időjárástól, állatok és más hordák támadásától bizonyos védelemre számíthatott.
A társadalom fejlődésével, a magántulajdon kialakulásával vált szükségessé a lakhelyek mesterséges úton való megerősítése. Az első védművek a rézkorból maradtak ránk. Árkok, sáncok, palánkok voltak ezek, vagy egyszerűen egy, a környezeténél pár méterrel magasabb hely oldalait függőlegesre lefaragva, a dombsor végétől árokkal elválasztva épültek meg az első földvárak.
Hegységeink közül talán a Mátrában találjuk a legtöbb várat. A déli lejtőkön a bronzkori sáncokat jobbára a helyszínen talált kövekből építették. A régebben emelt rakások már szétcsúsztak (Abasár, Rónya-tető; Gyöngyössolymos, Kis-hegy). Máshol részben vagy egészben elhordták köveiket az újkori építkezésekhez (Mátrafüred, Remete-bérc; Gyöngyössolymos, Eremény). Ahol nem volt kő, ott földből építettek védműveket. Ilyen földsáncokat találunk a parádi Várhegyen és a siroki Kis-Várhegyen kettős terasz formájában.
