Ajka - Devecser térkép
Ajka - Devecser térkép

Ajka - Devecser térkép

MAGYAR TÉRKÉPHÁZ
5282
Készleten
1 600 Ft
1-3 munka nap

Ajka várostérkép – 8. (javított) kiadás

méretarány: 1 : 20 000

kinagyítás: 1 : 10 000

Balatontól északra, a Bakony hegység nyugati peremén fekszik. Az ajkai üveggyár termékei az ország, sőt Európa határain túl is ismertek. Ajka a Nyugat-és a Déli-Bakony ölelésében, a Kisalföld keleti szélén terül el.

Ajka a Nyugat-és a Déli-Bakony ölelésében, a Kisalföld keleti szélén terül el.

Nevét amely a német, Heikó névből származtatható, egykori birtokosától, az Ajka nemzetségtől kapta, oklevelek 1214-ben említik először.

1959-ben Ajka, Bódé, Tósok, Tósokberénd községek egyesítésével jött létre a 15 ezer fős, akkor még csak nevében létező város, hiszen a gyárakon kívül semmi sem mutatta, hogy városban járunk: alacsony, földszintes házak, szegélyes üzletek, poros utak, kopott közintézmények tárultak az ideérkezők szeme elé.

Később további négy település – Ajkarendek, Bakonygyepes, Csékút és padragkút – csatolásával összesen nyolc falu alkotja az ipar dinamikus fejődése következtében rohamos gyorsasággal épülő települést.

Területe ma 95 km2, lakossága 30 ezer fő, népsűrűsége 322 fő/km2.

Közlekedés-földrajzi helyzete kiváló. Két országosan is ismert útvonal: a 8-as számú főút és a Szombathely-Budapest vasútvonal szeli át, naponta közel 200 autóbusz-járat párral a környék közlekedési csomópontja is.

A város életét elsősorban a hagyományos ipari jelleg határozza meg, mely magas szintű turisztikai vonzerőt is képvisel egyben.

Az Ajka Kristály Üvegipari Kft. nemzetközi hírnevet szerzett a kézi technológiával gyártott, magas művészeti értéket képviselő termékeivel. Világhírű termékei között megtalálhatjuk a Dior, Faberge, Lenox és Waterford márkákat is.

Igény szerint lehetőség van gyárlátogatásra, melynek során a gyárba látogató vendégek megtekinthetik a kézi üveggyártás és csiszolás folyamatait.

Az üveggyártás történetét és az itt készült legszebb termékeket a gyár melletti Kristály Múzeum mutatja be.

Az iparból született város – jellegéből adódóan – számos ipartörténeti emlékhellyel büszkélkedik, melyek különlegességeit több helyi múzeum is őrzi.

A Bányászati Múzeum hazánk első szabadtéri technikatörténeti emlékmúzeuma, az ajkai szénbányászat műszaki és történeti emlékeit gyűjti, mely 2010 szeptemberétől megújult, interaktív, európai szintű bemutatóhely.

A szép környezetben, eredeti formában megőrzött épületegyüttes, gépház, aknaház, kovácsműhely -kiállítótermek, földalatti tárolók, az Erőmű Jubileumi Emlékház, az Őslény és Kőzettár egész évben várja az érdeklődőket.

A Csinger-völgyi Parkerdő–  melyet az országos Kék-túra útvonal is érint –   a város legismertebb kirándulóhelye, a Déli-Bakony egyik központja, és a bányász hagyományok ünnepeinek helyszíne.

Az idelátogatókat – a múzeumokon kívül – étterem, szabadtéri színpad, erdei tornapálya és vadgazdálkodási bemutató, télen felvonóval rendelkező sí- és szánkópálya várja.

Itt található a Hubertus Erdei Iskola és a 4100 m hosszú Sárcsikúti tanösvény is, ahol látnivalókban gazdag túrák, izgalmas megfigyelések várnak az iskolásokra, melyek során játszva, észrevétlenül sajátíthatják el az erdőben való viselkedés szabályait, a tájékozódást és megtanulják felismerni az esetleges veszélyeket is.

A tósokberéndi városrészben érdemes megtekinteni az 1808-ban elkészült, késő barokk stílusú katolikus templomot is, mely impozáns méreteivel is lenyűgözi a látogatókat.

Kiadás Éve
2016
Méretarány (elsodleges)
1 : 20 000
Méretarány (másodlagos)
1 : 10 000
Nyelv
magyar
EAN
9789633421031
Legyél te az első! Mondd el milyen a termék!
Termék a kívánságlistádra került
Összehasonlításhoz adva

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Az oldalról történő elnavigálással hozzájárulsz a használatukhoz, vagy kattints az alábbi gombra. adatvédelem